154.

2020-08-09

Pontosan 154 éve, 1866. augusztus 9-én a déli harangszóra nyitotta meg kapuit a Fővárosi Állat és Növénykert.

 

Mit is lehet mondani egy 154. szülinapon?

Érdemes talán megemlíteni, hogy ezzel a matuzsálemi korral a világ legrégebbi állatkertjei közé tartozik. Az is fontos talán, hogy első igazgatója Xantus János volt, akitől maga az ötlet is származott.

Persze 154 évvel ezelőtt az Állatkert még korántsem volt annyira látványos, mint napjainkban. Nem volt elefánt, nem volt tigris, sőt még oroszlán sem. A hazai fajokon kívül egzotikus majmok, papagájok, tevék, kenguruk jelentették a látványosságot.

Ettől persze az esemény nem volt mindennapi, és az Állatkert gyorsan a főváros komoly attrakciójává vált. És talán kijelenthetjük, 154 éve őrzi ezt a pozícióját. Ebben hatalmas szerepe van az állatok gondozóinak, az állatkert dolgozóinak, akik a háttérben, sokszor láthatatlanul teremtik meg mindazokat a feltételeket, amik a biztonságos és látványos üzemeltetéshez kellenek.

Az Állatkert persze a 154 év alatt jelentősen átalakult. Míg eleinte az egyetlen feladata a különböző állatfajok bemutatása volt, manapság már kiemelt fajvédelmi és fajfenntartási feladatokat is ellát.

Ma délben, amikor megszólal a harang, már csak keveseknek jut eszébe, mi is történt percre pontosan 154 évvel ezelőtt. És azon talán senki sem gondolkodik el, hogy mekkora tortát kellene rendelni, hogy elférjenek rajta a gyertyák, valamint az Állatkert összes lakójának és dolgozójának is jusson egy-egy szelet belőle?

Alapítványunk nem tortával, hanem állati játékokkal, a kifutók környezetgazdagítására szolgáló eszközökkel köszöntette az évforduló alkalmából az Állatkert lakóit.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink