25 év az Állatkertért

2017-01-14

Még nyolc hónap és ünnepelünk.  Alapítványunk augusztusban lesz 25 éves!

 

A negyed évszázad persze jóval kevesebb, mint a Fővárosi Állat és Növénykert tavaly ünnepelt 150 éves fennállása, de azért a hazai alapítványok között tekintélyes kornak számít.  S ahhoz mindenképpen sok idő, hogy kiderüljön:  Alapítványunk komoly szerepet vállalt és vállal az állatkerti állatok tartási körülményeinek javításában, egészségügyi ellátásuk korszerűsítésének támogatásában,  minőségi táplálék kiegészítők biztosításában, - egyszóval mindabban, ami szebbé, jobbá teheti az állatok életét.

Emellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy az állatkert látogatói számára is mind jobb szolgáltatásokat biztosítsunk: információs szolgálatunk minden érdeklődőt kielégítsen, a talált tárgyak visszakerülhessenek gazdáikhoz, vagy minél többeket beavathassunk az Állatkert zárás utáni kulisszatitkaiba (hiszen a nagy sikerű esti sétákat is mi szervezzük), - hogy csak néhányat emeljünk ki Alapítványunk tevékenységei közül.

Nem csak az Állatkert látogatói, hanem az ide el nem jutó állatbarátok is ismerik örökbefogadási programunkat, amelynek révén évente több ezren válnak az állatkerti állatok tiszteletbeli nevelőszülőivé, tanúságot téve a felelős állattartás eszméje mellett. Számukra – és számunkra is - külön élmény az évente két alkalommal megrendezett nevelőszülői értekezlet, hiszen az egész napos rendezvény keretében ők találkozhatnak kedvencük gondozójával is, mi pedig személyesen is megismerhetjük azokat, akik támogatásukkal segítik céljaink megvalósulását.

Az idei – jubileumi – esztendőben az átlagosnál is több érdekes programot, akciót tervezünk, amelyekkel - reményeink szerint -  mind az állatkerti állatoknak, mind a látogatóknak örömet szerezhetünk.

Kövessenek, tartsanak velünk ebben az izgalmas időszakban is!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink