A legszebb ajándék

2022-12-15

Ilyenkor, karácsony táján az ember hajlamos az elérzékenyülésre. Hát még az ilyen megkereséseket olvasva!

 

Az Aquincumi Általános Iskola V./A osztályának osztályfőnökétől kaptunk levelet. Szabó Adrienn tanárnő azt írta, hogy az osztálya úgy döntött: idén karácsonykor nem egymásnak vesznek ajándékot a gyerekek, hanem „összedobják” a pénzt és örökbe fogadnak egy állatkerti állatot, akinek vihetnének is valami ajándékot.

A választás a fókákra esett, hiszen ők nagyon szeretnek játszani és mi is lehetne jobb karácsonyi ajándék egy labdánál? Sőt, több labdánál?

Így kapott új kosárlabdákat Jacques és Noé, amelyeket ki is próbáltak rögtön az aquincumi osztály állatkerti látogatásakor. Nagyon tetszett nekik az új játék, a gyereknek pedig az a féktelen hancúrozás, amit a medencében mutattak a fókák.

Nagyon köszönjük – az állatok nevében – az Aquincumi Általános Iskola V./A osztályának nemes gesztusát! Köszönjük a tanárnőnek is, hogy ilyen állatszerető gyerekek cseperednek osztályában, akik nem egymást ajándékozzák meg apró-cseprő ajándékokkal, hanem közösségi élménnyel az egész osztályt és mindazokat az állatkerti látogatókat, akik látják majd új labdájukkal játszani az oroszlánfókákat.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink