Bendegúz az élen!

2021-04-11

Bendegúz, a tavaly érkezett kispanda vezeti eddig a legnépszerűbb örökbefogadott állatok listáját 2021-ben. Eláruljuk azt is, hogy kiket választottak legtöbbször a nevelőszülők az év első negyedévében.

 
A leggyakrabban örökbefogadott állatok egyéni versenyében a tavalyi év során Arun a dobogó első fokán végzett, de 2021 első három hónapjában lecsúszott a második helyre. A bronzérmen holt versenyben Balu, a barna medve, Aurora, a kispanda lány és Zulu, a tavaly született kézzel nevelt szurikáta osztozik.
A TOP10-ben őket követi negyedik helyen Borsika, a manul nőstény, ötödikként pedig Villám, a kétujjú lajhár. A hatodik legnépszerűbb állatunk Niva, a szibériai tigris, hetedik helyen pedig többen állnak: Bohus, a manul hím és Muki, a vörös róka. Úgy tűnik 2021 első negyedéve még a holtversenyekről szól, hiszen a többi helyezésen is több állat osztozik. A nyolcadik helyen együtt végzett a két zsiráf tehén Sandra és Santana. A kilencedik helyet birtokolják a legtöbben: Pufók (kétujjú lajhár), Basil (ázsiai oroszlán), Cumana  (brazil óriásvidra), Hada (tapír), Taiko (jegesmedve), Jusztina (nílusi víziló), Móric (szumátrai orangután) és Mangó (Bennett-kenguru).
A tizedik helyet pedig a következő állatok osztják meg: Angele és Assam (ázsiai elefántok), Sheshe (zsiráf), Hedvig (hóbagoly), Rocío (vízidisznó), Wendy (vombat), Samu (aligátor), Malacka (ecsetfülű disznó), és Akhum (perzsa párduc).
Fajok tekintetében is kíváncsiak voltunk, hogy melyek a legnépszerűbb állatok. A dobogó legtetejére a két kispanda került, a második fokára betotyogott az egész pingvincsapat, harmadik helyen pedig az elefánt család csücsül. 
Őket követik a kétujjú lajhárok negyedikként, és a zsiráfok ötödikként. A hatodik helyen szintén holtversenyben a szurikáták és a manulok, avagy pusztai macskák állnak. A hetedik legnépszerűbb állatfaj a nevelőszülők körében az óriásvidra, talán azért is, mert a vidra család tavaly két kis kölyökkel bővült. Niva és Norbi kettőse behozta a nyolcadik helyre a szibériai tigriseket, Balu képviseletében a barna medve pedig a kilencedik legnépszerűbb faj. Tizedik helyen az ázsiai oroszlánok mellett a mókusmajmok és a vörös rókák a legkedveltebbek.
Messze még az év vége, a TOP10 legnépszerűbb örökbefogadott állatok listája hónapról hónapra változik. Te kit fogadnál örökbe? Több száz állat várja a Budapesti Állatkert lakói közül, hogy te legyél a tiszteletbeli nevelőszülője! Pár kattintással ITT örökbe is fogadhatod a kedvenc állatodat - akár ajándékba, akár magadnak, az örökbefogadással ráadásul nem csak örömet szerezhetsz magadnak vagy másoknak, de támogatod az Állatkertet és lakóit is! 
Kérjük rendelkezz személyi jövedelemadód 1%-ról az Alapítvány a Budapesti Állatkertért javára! Számítunk rád! Adószámunk: 18008481-2-42

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink