Folytatjuk, ha ti is visszapasszojátok!

2020-02-13

Az idei tanév végéig folytatódik az iskolai osztályok számára hirdetett mobiltelefon visszagyűjtési akciónk, amelynek nyerteseit egy állatkerti sétán látjuk vendégül. Legutoljára ebben az élményben az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 3.c. osztályos tanulói részesülhettek.

 

Tavaly április végén kértünk először a segítségeteket Indigónak, a tündéri gorillakölyöknek nevében a fajtársai védelmében. A gorillák élőhelye továbbra is veszélyben van, és a mi akciónk sem ért véget! Az általunk eddig begyűjtött több mázsányi mobiltelefon jelentős segítséget jelent, de még nem elég! Továbbra is csatlakozhattok a használaton kívül mobiltelefonok begyűjtésére indított akciónkhoz, amely a tanév végéig tart!

A Jane Goodall Intézettel karöltve az Állatkerti Alapítvány tavaly kampányt indított a régi, rossz mobiltelefonok visszagyűjtésére, a bennük lévő értékes fémek újrahasznosítására, hogy ezzel is segítsük a gorillák eredeti élőhelyének védelmét.

Az Állatkerti Alapítvány folytatja a fővárosi iskolák számára meghirdetett, használaton kívüli mobiltelefonok összegyűjtésére mozgósító akciójában júniusig fogadjuk a mobil-csomagokat és havonta hirdetünk nyertest. Az az osztály, aki a legnagyobb súlyú mobiltelefon-csomagot adja le Alapítványunknál, állatkerti sétát nyer, amelynek során találkozhatnak az általuk megsegített gorillák nálunk élő rokonaival és az állatok gondozói tartanak számukra különleges idegenvezetést.

Az összegyűjtött mobilokat osztályonként lemérjük, dokumentáljuk és leplombált zsákban, az adatvédelemről is gondoskodva juttatjuk el az Inter-Metal Recycling Kft-hez, ahol visszanyerik belőlük az értékes fémeket.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink