Hármas holtversenyben Auróra is az élre tört

2016-09-05

Ismét átrendeződtek az erőviszonyok a legnépszerűbb állatok örökbefogadói listáján. Nur-Nuru-Bin javított és visszakapaszkodott az élre, igaz, hogy Auróra és Norbi társaságában, hiszen hármas holtverseny alakult ki a kedvencek között.  A múlt havi második helyezett Viola viszont bele sem került a TOP 10-be.

 

Augusztus jellemzően a holtversenyek hónapja volt. Az első helyen hárman, a másodikon ketten, a harmadikon pedig négyen osztoztak, a negyedik helyen ismét ketten, és csak Moira, a hatéves orángután kamasz birtokolja egyedül pozícióját az ötödik helyen.   Így ebben a hónapban kénytelenek voltunk felezni a listát, hiszen az első öt helyen összesen 13 állat osztozik.

Legtöbb örökbefogadóval tehát Auróra, Norbi és Nur-Nuru-Bin dicsekedhet augusztus hónapban, míg Ashának (kis elefánt) és Sisinek (zsiráf borjú) meg kellett elégedniük a második hellyel. A legnépszerűbb állatok képzeletbeli dobogójának harmadik fokán két nagymacska Basil (hímoroszlán) és Níva (nősténytigris), valamint Bongó (a hatéves gorilla-gyerek) és a tavalyi nagy kedvenc, Vobara koala osztozik. A negyedik áll a népszerűségi listán a másik kis zsiráf, Ikinya, Lone, az orángután-baba, valamint Simon, a sivatagi róka. Ő is az általános kedvencek közé tartozik, de talán még soha nem fért fel a TOP 10-es listára.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink