Havonta egy mosoly, - már a karácsonyi ajándékozás jegyében

2016-11-14

Állatkertünk ezernyi lakója közül válogattunk ki egy tucatnyit, hogy az év minden hónapjára jusson: mosolyukkal gyönyörködtessenek, felvidíthassanak, megvigasztaljanak, - kinek mikor mire van szüksége. Akinek ez a naptár függ a falán, biztosan közelben érezheti kedvenceit.

 

Évek óra jelentetünk meg naptárt az állatkerti kedvencek képeivel, amelyek kiváló fotói László Melinda türelmes és elhivatott munkáját dicsérik. Az állatfotók összegyűjtésével persze az is a célunk, hogy kedves lényükkel emlékeztessenek arra: Ön is sokat tehet a Fővárosi Állat és Növénykert lakóinak jólétéért. A jövőre 25. születésnapját ünneplő Alapítványunk segítségével jelképesen örökbe fogadhatja őket, s adománya révén „Állatkerti Nevelőszülő” lesz, amelyet díszes oklevéllel tanúsítunk. Részt vehet az évente kétszer megrendezett Állatkerti Nevelőszülők Találkozóján, ahol – sok más érdekes program mellett – szülői értekezleten találkozhat örökbefogadott állata gondozójával, aki beszámol kedvence mindennapi életéről, szokásairól, esetleges csínytevéseiről.

Az örökbefogadás nemes gesztusa Állatkertünknek jelentős támogatás, Önnek kiváló ajándékozási lehetőség. Például karácsonyra: az állatkerti naptár mellé - ünnepi oklevéllel - kitűnő meglepetés!

 

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink