Isten hozott, Eugen!

2021-10-29

Meg egy teherautó, amiről daruval kellett leemelni a hatalmas, tömör fából készült, megerősített ládát, amelyben Eugen, a négy méternél is hosszabb missisipi alligátor utazott Berlinből Budapestre.

 

A Nagytó partján lévő Krokodilház új lakóját volt gondozója, Grit Vogt is elkísérte, aki elmondta, hogy Eugen egy nagyon nyugodt, jó természetű aligátor, aki még azt is megtanulta, hogy hívására – no meg egy kis jutalomfala reményében – bemenjen a szállítóládába. Ez megkönnyítette a szállítást, nem volt szükség bódításra vagy más állatorvosi beavatkozásra.

Az Állatkerti Alapítvány támogatói jóvoltából azt is tudjuk, hogy pontosan milyen súllyal érkezett Eugen Budapestre. 

A Papyrus Hungária Zrt. adományaként kapott és a Mettler-Toledo Kereskedelmi Kft által beüzemelt tehermérleggel tudtuk megmérni, akiknek ez úton is köszönjük felajánlásukat. Eugén mázsálása két lépcsőben történt: a szállítóládát először az aligátorral együtt, majd annak kiengedése után, üresen helyezte a daru a tehermérlegre. A két adat különbsége 155 kg volt, - azaz ennyi a négy méternél is hosszabb állat testtömege. (A mérleget és a beüzemelésére vonatkozó szolgáltatást még akkor ajánlották fel támogatóink, amikor az elefánt babamérleg beszerzését szerveztük, hiszen nem csak az óriások, hanem más állatok mérésére is szükség lehet – és van is - az állatkertben. A testsúly változása ugyanis fontos jellemzője egy-egy állat fejlődésének, jóllétének.)

Eugent persze nem fogják újra méricskélni, nyugodt élete lesz itt a Krokodilházban, látogatóink örömére. A hatalmas aligátor már várja első örökbefogadói jelentkezését:

Fogadd örökbe Eugent! 

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink