Játékot kapnak az állatok a támogatóktól

2020-05-30

Nem hagyták magára az Állatkertet a támogatók a járványügyi zárlat idején sem: az újra nyitásig több mint egymillió forintot adományoztak az Állatkerti Alapítvány „Egy falatka Állatkert” kezdeményezésére. Az adomány-utalványt gyermeknap alkalmából vette át Szabó Roland, az Állatkert főigazgató helyettese Montskó Évától az Állatkerti Alapítvány vezetőjétől.

 

A támogatók jóvoltából több mint egymillió forintért kaphatnak új környezetgazdagító elemeket – voltaképpen állati játékokat – az állatkert lakói. Az adományról szóló utalványt Szabó Roland főigazgató-helyettes vette át Montskó Évától, az Állatkerti Alapítvány vezetőjétől.

Játékokra költik a támogatóktól érkezett adományt: a kifutók változatosabbá tétele, az állatok figyelmének lekötése, érdeklődésének felkeltése, aktivitásának biztosítása nagyon fontos tényezője az állatok jólétének.

Az Állatkerti Alapítvány már többször is ajándékozott speciális játékokat, foglalkoztató eszközöket az Állatkertnek: például óriáslabdákat az elefántoknak és vízilovaknak, etetőszerkezeteket a kisebb testű ragadozóknak, foglalkoztató játékokat a nagytestű aráknak, keáknak. Az ilyen speciális eszközök csak néhány nagy kereskedőnél kaphatók, ezekből látják el a világ állatkertjeit. Sokszorosan bevizsgált, egészségkárosító adalékot nem tartalmazó alapanyagokból készülnek, s formatervezésük, kivitelezésük természetesen állatfajonként különbözik.

Egészen más anyagból, más tervek szerint készül pl. egy orrszarvúknak való labda – amire játék közben rá-rá lépked a jószág -, mint pl. egy olyan etetőszerkezetet, amiből a szurikáták tűhegyes fogai és éles karmai csipkedik ki a lisztkukacot.)

Az állatkerti állatoknak készülő eszközök szinte luxuskategóriás termékek, ezek beszerzésében sokat segítenek az adományok. Az „Egy falatka Állatkert” akcióban, amely a járványügyi korlátozások miatt bezárt állatkert javára indított az Állatkerti Alapítvány, pontosan 1 110 100 Ft gyűlt össze. Az erről szóló, játékvásárlási utalványt gyermeknap alkalmából vette át az állatkert főigazgató helyettese, Szabó Roland.

Az „Egy falatka Állatkert” adománygyűjtő program továbbra is elérhető az Állatkerti Alapítvány honlapján http://www.allatkertialapitvany.hu/tamogatas/. Ezen keresztül kisebb összegű adományokkal játékos formában, - egy bála széna, egy adagnyi husi vagy egy kosár gyümölcs – árával, ötszáz, ezer vagy kétezer forint átutalásával járulhatnak hozzá a költségekhez a támogatók.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink