Jótékonyságból jeles

2019-12-17

Heteken át tartó levelezés előzte meg a mai „ajándék átadást”. Az Aquincum Általános Iskola 6.a. osztályának tanulói ugyanis elhatározták: nem egymást ajándékozzák meg Karácsonykor, hanem valamelyik állatkerti állatot lepik meg.

 

Az állatkerti állatokat viszont egyáltalán nem könnyű megajándékozni: nagyon szigorú minőségi követelményeknek kell megfelelnie annak a tárgynak (vagy takarmánynak), amely bekerülhet egy-egy kifutóba. Így hosszú egyeztetés előzte meg, melyik állatnak mit is vegyenek a gyerekek, mire is lehet elegendő az összegyűjtött keret. Merthogy az állati játékokra, foglalkoztató eszközökre valóban nagy szükség van az Állatkertben, de ezek az eszközök  – éppen kiváló minőségük és speciális anyaguk és kialakításuk miatt - meglehetőségen drágák. Végül a szurikáták lettek a szerencsés kiválasztottak, akik etető kongokat kaptak a gyerekektől.

Az akció remekül sikerült: az állatok szemmel látható nagy érdeklődéssel fogadták a lárvákkal, magvakkal megtöltött etető-játékot, a gyerekek nagy örömére. S hogy ne csak a szurikátáknak jusson a karácsonyi keretből, az összegyűjtött pénz fennmaradt részét a kis elefánt javára ajánlották fel. Alapítványunk ugyanis közösségi gyűjtést hirdetett az adjukossze.hu oldalon, éppen az állatoknak szánt foglalkoztató eszközök, elsősorban Arun új labdájának megvételére.

https://adjukossze.hu/kampany/uj-labdat-a-kis-elefantnak-1808

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink