Köszönet és hála az örökbe fogadóknak

2019-10-09

Mi mást is lehetne írni: tényleg remek társaság gyűlt össze ismét az Állatkerti Nevelőszülők Napján vasárnap. Nem ijedtek meg a meteorológiai előrejelzésektől, az igazán hűvös idő dacára is felkerekedtek, hogy meglátogassák a kedvenceiket.

 

Akik felkerekedtek, remélhetőleg nem is csalódtak. Találkoztak kedvenceikkel - és nem csak a négylábú vagy lábatlan, szőrös, tollas, pikkelyes lényekre gondolunk!

Sokuknak ugyanis már kedvenc állatgondozója is van és most velünk volt Németh Kristóf színművész (alapítványunk egyik védence) is, hogy hogy gyarapodó családja kíséretében örökbe fogadja Indigót, a tündéri gorilla kölyköt is.

A tanulságos találkozások körébe tartozott a Réti Adrienn színésznő tartotta kis munkaértekezlet is, ahol a hulladékmentes háztartás trükkjeivel ismerkedhettek meg a kitartó környezetbarátok.

A  magyarországi Jane Goodall Intézet ügyvezetője, Kádár András által irányított beszélgetésen pedig a „Passzold vissza, tesó!” kampányról hallhattak érdekes részleteket. A használaton kívüli mobiltelefonok visszagyűjtését célzó akcióhoz Alapítványunk is csatlakozott az iskolásoknak meghirdetett gyűjtőversenyével, amelynek keretében már több osztályt is vendégül láttunk az Állatkertben egy különleges sétán, ahol a gorilla-gondozók voltak az idegenvezetők.

Persze, az Állatkerti Nevelőszülők Napjának hagyományos programjait is megtartottuk, a szórakoztató állomás játékokat és az izgalmas tombola sorsolást.

Jövő májusban lesz a következő találkozó, de már alig várjuk, hogy ismét eljöjjenek a nevelőszülők!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink