Különleges kedd

2019-12-03

Ha túl vagy a fekete pénteken és a cyber hétfőn, akkor éppen ideje, hogy a szívedre hallgass! Az AdakozóKedd kiváló lehetőséget teremt a jótékonyságra.

 

Az #AdakozóKedd - nemzetközi nevén #GivingTuesday - célja, hogy legyen egy nap, amikor minden az adományozásról, a jótékony cselekedetekről és ezek ünnepléséről szól. Idén ötödik alkalommal hirdette meg a NIOK Alapítvány a nemzetközi akcióhoz való csatlakozást, hogy ráirányítsa a figyelmet mindazokra a jó szándékú emberekre és szervezetekre, akik adományozással segítik a társadalmi célok megvalósulását, az alapítványok munkáját.

Az Állatkerti Alapítvány is csatlakozik a mozgalomhoz, persze sajátos célkitűzéseinknek és feladatainknak megfelelően. Mi az állatkerti állatok nevében kérjük a figyelmet. Közösségi gyűjtést indítunk, hogy új játékokat – környezetgazdagító, foglalkoztató eszközöket – kaphassanak az állatkerti állatok. Ezek a különlegesen kiképzett játékok megérik a pénzüket, bármilyen drágán is lehet beszerezni őket. Gondoljatok csak bele: mit kell kibírnia egy labdának, amellyel egy elefánt focizik, vagy egy etetőgömbnek, amit egy mongúz foga rágcsál!

Arun, a kiselefánt nevében kérjük: gyűjtsük össze  közösen az új labdája árát és jusson még néhány ajándék   a többi állatnak is, akik szeretik aktívan, tevékenyen eltölteni napjaikat! Az akció, amelyhez az alábbi oldalon lehet csatlakozni, egy hónapig tart.

https://adjukossze.hu/kampany/uj-labdat-a-kis-elefantnak-1808

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink