Lia

Orangután

 

  • Faj: Orangután
  • Ivar: Nőstény
  • Születési dátum: 2001. június 23.
  • A Fővárosi Állat- és Növénykertbe érkezett: 2013. március 21.

Lia 2001-ben született a müncheni állatkertben, 2013 márciusában érkezett Budapestre.

Vele élő kislánya, Lone 2014-ben született.

Örökbefogadom!

 

 

Orangután
Pongo abelii
Sumatran orangutan
Sumatra Orang Utan

 

A trópusi erdőségek lakója, amint erre az állat maláj eredetű, „erdei embert” jelentő neve is utal. Az orangután délelőtt és késő délután aktív, éjszaka a lombkoronaszinten hálófészket épít magának. A legnagyobb emberszabású, aki ideje jelentős részét a fákon tölti.

Felnőttkorban magányosan élnek, egyedülállóan utódaikat 8 - 10 éves korukig is nevelik az anyák.

Étlapján gyümölcsök, vadon termő fügefélék és más növények mellett rovarok, alkalmanként madártojások és apró gerincesek szerepelnek.

Az orangutánok mellső végtagjai lényegesen hosszabbak a hátsóknál. Erre legfőképpen azért van szükségük, mert a fák ágai között főként ezekkel kapaszkodnak, és a karjaikat nyújtják ki akkor is, ha a szomszédos ágat kell elérniük. Mivel a természetben is igen tevékenyek, az állatkertekben is sokat játszanak.

Kiemelkedően intelligens emberszabású, eszközhasználó például falevélből esernyőt is képes készíteni.

Az orangutánokat ma már nem annyira az illegális vadászat és befogás, mint inkább az erdőirtás veszélyezteti. Ma Szumátrán mintegy 7500 orangután él, ám ez a népesség 21, egymástól elszigetelt erdőterületen lelhető fel. Jelenleg átlagosan 1000-rel csökken az orangutánok száma évente.


 

Testméretek: testhossz: 1,25–1,5 m

Tömeg: 50–140 kg

Táplálkozás: levelek, gyümölcsök

Társas viszonyok: magányosan él

Vemhességi idő: 227–275 nap

Utódok száma: 1

Élettartam: 50 év

Veszélyeztetettség: kritikusan veszélyeztetett

 

Elterjedés: Ázsia, Szumátra szigete

 

Nevelőszülők

 

Nevelőszülők listája

  • Abughaush Anita
  • Babérliget Általános Iskola 6. osztálya
  • Békási Tibor
  • Blaha Ágnes
  • Borhy Márkó Adrián
  • Csóri Ádám
  • dr Keresztes Margit
  • Dr. Rosenfeld Laufer Lia
  • Erzsébetvárosi Bóbita Óvoda
  • Feledi Tímea
  • Földes Judit
  • Gáspár Bence
  • Györfi Bernadett
  • Kádárné Banzsal Mónika
  • Katona Ágnes
  • Körber Lili
  • Krupp Réka
  • Lőrinczy Tünde
  • Lőrinczy Tünde Erzsébet
  • Madar Máté
  • Oláh Lilla Lilien
  • Palásthy Csilla
  • Szádeczky Julianna
  • Tomori Pál Általános Iskola
  • Vámos Lilla
  • ZSUPPÁN DEZSŐ
 

Töltsd fel képed!

Oklevél azonosítószáma:
Név:
Fénykép kiválasztása:
 

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink