Patrónus Klub

 

Ők lesznek az igazi védelmezői - PATRÓNUSAI - sérülékeny élővilágunknak.

Azok a diákok, akik már zsenge korukban figyelnek a környezetükre és azok a pedagógusok, akik megmutatják a fiataloknak világunk védendő értékeit.

Sok-sok iskolás csoport megfordul itt az Állatkertben (ahol az intézmény zoopedagógusai is segítik élményszintű tanulásukat), de hogy mi marad meg az összegyűjtött információkból, miként épül be a tudás a mindennapi cselevéseikbe, az nagyrészt a helyi közösségeken, az osztályokon, s a tanáraikon múlik. Vagy a még fiatalabb korban, akár az óvodában szerzett benyomásokon.

Az Állatkerti Alapítványnál többször találkozunk olyan elkötelezett diákcsoportokkal és tanáraikkal, akik minket kérdeznek: mit tehetnének, hogyan segíthetnének. Fiatal, esetenként visszatérő, rendszeres „jótevőink” kezdeményezéseit szeretnénk elismerni azzal, hogy az Állatkerti Patrónus Klub tagjaivá fogadjuk őket, s erről díszes oklevelet is küldünk az osztályoknak, csoportoknak.

Tagoknak választottuk:

- A Herman Ottó Általános Iskola mindenkori első osztályai, akik már több mint húsz alkalommal fogadták örökbe Alízt és Kelepet, az állatkerti gólyákat

- A Babérligeti Általános Iskola 6. osztálya, akik a kis orángután, Móric rövidke élettörténetét feldolgozva többször is meglátogatták az orángután családot és gondozóikat

- Aquincumi Általános Iskola V./A osztálya, akik karácsonykor egymás megajándékozása helyett kosárlabdákat vettek az oroszlánfókáknak, Alapítványunkkal való egyeztetés után

- Az Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 2. osztálya, akik Banut, a perzsa leopárdot fogadták örökbe, s egy szépséges leopárdos alkotással leptek meg minket, amelyet a gyerekek készítettek.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink