Pulcsi példája

2020-03-28

Szívmelengető levelet kaptunk egy tanárnőtől, amiben leírja: élményórákat szeretne tartani kis tanítványainak és ehhez az Állatkertből meríti a példákat, persze digitálisan. Így jött az ötlet: örökbe fogadnak egy állatot!

 

 

A bezártság fantasztikus kreatitivitásra ösztönzi a jó tanárokat. A falak közé bezárva is élményt akarnak adni a gyerekeknek, és erre nem is találhatnának jobb színteret az Állatkertnél, még ha jelenleg csak virtuális tartalommal segíthetjük az oktatást. Dolgoznak ezen az állatkerti zoopedagógusok is, íme, itt lehet böngészni a legújabb közreadott oktatást segítő tartalmakat. https://zoobudapest.com/oktatas/digitalis-allatkert/allatkerti-rejtvenyek

Élményt jelent az osztályoknak az is, ha örökbe fogadnak egy-egy állatot: szorosabb a kötődésük az élővilághoz, jobban megértik a felelős állattartás gondolatkörét, s megtapasztalják azt is, hogy adni jó, - hiszen az örökbefogadás által adományt kapunk, s ezekkel az adományokkal az állatkerti állatok tartási körülményeinek javításához járul hozzá Alapítványunk. Vannak olyan iskolák – például a budaörsi Herman Ottó Általános iskola, akik szép hagyományt teremtettek első osztályos „gólyáik” számára: minden évben örökbe fogadják Kelepet, és meg is látogatják védencüket az Állatkertben. Különösen nagy szükség van ezekre a szép gesztusokra a mostani nehéz időkben. Az anyagi támogatás is jól jön, de még nagyobb öröm annak közvetlen megtapasztalása, hogy érezhetjük: az Állatkerttől akkor sem szakadnak el a múltbéli és leendő látogatói, amikor a jelenleg bezárt kapuk miatt nem lehet belépni.

Köszönjük a támogatást, ez úton is! És örülünk, ha – akár a facebookon, akár levélben - megírjátok: mit jelent nektek az Állatkert. Üzenjetek kedves állataitoknak és gondozóiknak, had érezzék ők is, hogy velük vagytok, ha most csak lélekben is.  A zoopedagógusok is várják leveleiteket a következő címen: zooped@zoobudapest.com

Eljön majd a személyes találkozások ideje is. Addig is vigyázzatok egymásra!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink