Sikeres volt a nevelőszülői értekezlet

2015-10-08

Ez jó mulatság, férfimunka volt, - idézhetnénk Vörösmarty szavait, de ez csak részben volna igaz: a jó mulatság megvalósításában résztvevő férfiak mellett legalább akkora szerepük volt a nőknek, a gyermekeknek és mindenekelőtt, persze az állatoknak! A zsiráfok barátságosan bólogattak a látogatóknak, a koalák talán egy icipicit többet mozogtak a megszokottnál, Tóbiás, a holló türelmesen állta a körötte tolongó tömeget és a többiek is kitettek magukért. 

 

Újabb neves örökbefogadókkal növekedett népes táborunk: Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor kislányuk számára fogadták örökbe a Nakupenda (szuahéi nyelven: szerelem) nevű szurikátát, mondván, hogy Nóri még nem elég érett arra, hogy saját háziállatot tartson, de gyakori állatkert-látogatóként már így is érezheti, hogy közvetlen köze van kedvenceihez.

Újabb kiemelt támogatót is bemutathattunk az állatkerti nevelőszülők közösségének: az Ekol Logistics Kft-t, akik a cégük logójában szereplő állatot, egy pingvint (Glóriát) fogadtak örökbe.

Persze, nem tudunk mindenkit név szerint felsorolni új támogatóink, vagy a régi örökbefogadásukat éppen a nevelőszülők találkozóján megújítók közül. Az örökbefogadók támogatását más úton, a Real Nature által felajánlott finomságokkal, Bombi szelettel, Állatvilág magazinnal, és sok-sok érdekes programmal igyekeztünk meghálálni. A szakvezetéses séták nagy sikert arattak, különösen a koalák és rovarház látogatói lelkesedtek a látottakért. Persze a legnagyobb érdeklődés – szokás szerint – a tombolasorosolást kísérte: 65 ajándékcsomagot sorosoltunk ki a szerencsés nyertesek között!

Ezernyi nevelőszülő (és még tízezernyi látogató) jött el október 4-én az állatkertbe, hogy együtt ünnepeljük meg az Állatok Világnapját. Még az időjárás is kitette magáért. A kellemes őszi napsütésben ez valóban jó mulatság volt!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink