Szülői értekezlet az Állatkertben

2016-09-15

Minden gyakorló anyuka és apuka megtapasztalta: az osztályfőnök kiáll a katedra elé, és elmondja, hogyan is telt az elmúlt időszak az iskolában. Elmeséli, hogy a gyerekek jól haladnak a szorzótábla elsajátításában, de véigigvihogták a karének-próbát, javulás tapasztalható az iskolai menza minőségében, de átépítik a tornacsarnokot, ezért addig a parkban lesznek a testnevelés órák…

 

Hétköznapi helyzet. De mi történik az állatkerti szülői értekezleten? Ez az alkalom ugyanis nem hétköznap – nem csak azért, mert mindig vasárnap tartjuk – hanem azért is, mert igazi ünnepnek számít alapítványunk életében.

Október 2-án tartjuk a következő nevelőszülői értekezletet az Állatkertben. Hivatalos rá minden tiszteletbeli nevelőszülő, mindazok, akik örökbe fogadtak egy-egy állatot, támogatva ezzel az állatkert lakóit. (A meghívót a nevelőszülői értekezletre előre megkapta mindenki az oklevéllel együtt.)

A nevelőszülői értekezlet egész napos, jó szórakozást kínáló programjával szeretnénk köszönetet mondani számukra nemes gesztusukért. Ezen a napon személyesen is találkozhatnak örökbefogadott állatuk gondozójával, így közvetlenül is tájékozódhatnak arról, hogyan is viselkedik szőrös, tollas vagy pikkelyes kedvencük. Emellett számos más, érdekes program is várja a tiszteletbeli nevelőszülőket: szakvezetéses állatkerti séták, állomásjáték a gyerekeknek, és persze tombola, amely értékes nyereményekkel kecsegteti a szerencsés nyerteseket. (A részletes programmal hamarosan jelentkezünk.)

Egész napos móka, kacagás, szórakozás. Már csak ezért is megéri állatkerti nevelőszülőnek lenni. Abban is bízunk, hogy minden állatkerti örökbefogadó tudja: támogatásával az állatkerti állatok körülményeinek javításához járulnak hozzá.  Így juthat több pénz a legkorszerűbb takarmánykiegészítők beszerzésére, a kifutók korszerűsítésére, új állatorvosi eszközök beszerzésére, vagy éppen arra, hogy különféle állat-játékok beszerzésével gondoskodhassunk arról, hogy kedvenceink minél teljesebb, élménydúsabb életet élhessenek.

Mindannyiunk örömére.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink