TalálkoZoo a Holnemvolt Várban

2018-07-04

Minden évben egy esti összejövetelen köszönjük meg kiemelt támogatóinknak - a bronz, ezüst, arany és platina fokozatú örökbe fogadóknak, hogy támogatják az állatkerti állatok tartási körülményeinek javítását. Idén az új állatkerti játszóparkban, a Holnemvolt Várban és a Hetedhét Palotában láttuk őket vendégül.

 

„Jövőre, veled, ugyanitt, - vagy máshol” – így búcsúztunk a tavalyi év TalálkoZoo-ján, azon a különleges programon, amit kiemelt támogatóink számára rendezünk meg évről évre. Mindig valami újat, izgalmasat mutatunk számukra: idén a Holnemvolt Vár és a Hetedhét Palota május végén avatott, különleges állatkerti játszóparkjába hívtuk támogatóinkat.

A családosan, főként kisebb gyerekekkel érkezők élvezték legjobban a programot, hiszen a Hetedhét Palota hét állatos rajzfilmmese sztárfigurája – mint pl. Vuk, Frakk, Mekk Elek – vagy a dinoszauruszok legkedvesebb leszármazottja, Süsü, a sárkány köré szövődnek az okos és szórakoztató játékok. De jól esett a nosztalgiázás a szülők, nagyszülők korosztályának is, hiszen a régi vidámaparki terület néhány kedves emléke, mint a csodaszép műemléki körhinta, vagy a vurstlira hajazó doboz- vagy karikadobálás remek kihívás volt a plüssfigura nyeremények reményében.

 

Minden évben persze, nem nyílik új terület a Fővárosi Állat- és Növénykertben, - a legközelebbi nagy dobás, a Pannon Park elkészültéig még éveket kell várni. De kiemelt támogatóinknak biztosan jövőre is kitalálunk egy eredeti programot, hogy ily módon is megköszönhessük nekik mindazokat az adományokat, amelyekkel az állatkerti állatok javát szolgálják.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink