TOP 10, június

2018-07-09

Arun verhetetlen, - legalább is egyelőre. De eltelik néhány év és bizony megkophat a népszerűség. Asha például – a korábbi kedvenc kis elefánt - öt éves korára már be sem fér az első tízbe a legnépszerűbb állatok között. De nem ez az egyetlen meglepetés a leggyakrabban örökbe fogadott állatok június listáján.

 

Születése óta vezeti a népszerűségi listát Arun, a kis elefánt, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen hihetetlenül aranyos kis jószág. Neki köszönhető, hogy júniusban összességében az elefántokat fogadták leggyakrabban örökbe (a másik három, Asha, Angel és Akhim viszont alig-alig gyarapította örökbefogadói számát.) A képzeletbeli dobogóra visszakapaszkodott Niva, a szépséges tigrishölgy, mégpedig az előkelő ezüstérmet nyerte a népszerűségi versenyben. Sőt, ha egyénileg nem is került a TOP 10-be fenséges párja, Norbi, a csapatversenyben ketten együtt már bronzérmes helyen végeztek. A bűbájos gorillabébi, Indigo lett a harmadik leggyakrabban örökbefogadott állat az elmúlt hónapban.

Balu, az alig két hónapja érkezett barnamedve népszerűsége meredeken emelkedik: immár a negyedik helyen áll a júniusi TOP 10-ben. Ugyanannyian fogadták örökbe, mint a korábbi évek nagy sztárját, Aurórát. (Párját, Haikut, a márciusban érkezett hím kispandát még nem fedezték fel maguknak olyan nagy számban az örökbefogadók. Pedig ő is nagyon helyes.) A zsiráfoknál is múlóban a dicsőség – növekednek a kölykök – közülük a legtöbb örökbefogadóval júniusban Irungu, a másfél éves kis zsiráfbika dicsekedhetett. A hat tagú zsiráfcsoport  összességében még így is népszerű, a csapaversenyünk ezüstérmese.  Irunguval egyenlő számban fogadták örökbe egy lajhárt, Lujzát is, ők ketten a 6-7. helyezésen osztoznak a leggyakrabban örökbefogadott állatok június listáján.

A TOP 10 utolsó három helyén szintén holtverseny alakult ki: Belij, a jegesmedve, AnnaHanna az orángután, és Bia, végre egy ALPAKA osztoznak.  Ők korábban is a népszerűbb állatok közé tartoztak a tevékkel, lovakkal együtt. Most, hogy a Holnemvolt Vár megnyitásával ismét visszakerültek az állatkerti bemutatókba, a „rajongóik” is kezdik újra felfedezni: milyen jó is, ha van valakinek egy örökbefogadott tevéje vagy alpakája…

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink