TOP10, szeptember

2016-10-03

Az Állatok Világnapján - ami hagyományosan az Állatszeretet fesztivál nyitónapja az Állatkertben - nyilvánosságra hozzuk a szeptemberi kedvencek listáját. Ismét kispanda kerül az élre, most Ambrust mutatjuk nyitóképkén, hiszen őt szerették legjobban, őt fogadták legtöbben örökbe szeptember hónapban. A többi helyezés meglepetése, hogy Nur-Nuru-Bin,(aki általában sokkal népszerűbb koala-társánál), most be sem fért a TOP10-be.

 

A legnépszerűbb állat Ambrus lett, felesége, Auróra lecsúszott az ötödik helyre. (Albert, a tündéri kölykük úgy látszik, még nem eléggé ismert az örökbefogadók körében, talán majd a jövő hónapban hódít.) A második Vobara, Ashának (az első félév listavezetőjének) pedig „csak” harmadik hely jutott.  Úgy látszik, ahogyan növekszik az elefántborjú, elpártolnak tőle a támogatói?

Sisi, a legkisebb zsiráf osztozik a negyedik helyen Nívával, a szépséges nösténytigrissel, - bár a tigrisek versenyét általában Norbi nyeri, most épp hogy befért a legjobb tíz közé. Golo, az ezüsthátú hím a hatodik helyen végzett, - talán szeptemberi születésnapja alkalmából  lépett előbbre a  sorban. Ezután négyes holtversenyben: Simon, a sivatagi róka, Rico pingvin, Norbi és Shakira, az új nőstény oroszlán, aki az örökbefogadók figyelmének köszönhetően először került fel az állatkerti állatok népszerűségét jelző TOP10-es listára.

Szeptemberi érdekesség egyébként, hogy nagy volt a szórás az örökbefogadottak között, olyan állatokat is felfedeztek a támogatók, akik egyáltalán nem tartoznak a kedvencek közé. Így gyarapodott például Franklin, a görögteknős, Sanyi, a kúszógéb és Robi, a mexikói axolotl szerény támogatói köre.

Mit is kívánhatnánk így, az Állatok Világnapján? Legyen támogatója minden állatnak! Persze nem csak itt az Állatkertben, hanem a természetes élőhelyükön is támogassa őket minden ember, felelős gondolkodással, megfontolt cselekedetekkel!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink