Vasárnap várjuk a nevelőszülőket!

2014-10-02

Hagyományosan október első vasárnapján tartjuk a tiszteletbeli  nevelőszülők találkozóját az állatkertben. Erre a nemes címre mindenki szert tehet, aki örökbe fogad egy állatkerti állatot.

 

A legnépszerűbb örökbefogadottak természetesen a „cukiságok”: Asha, a kiselefánt, a zsiráfbébik, oroszlán- és tigris kölykök, az itt született kis vombat, vagy orángután kölyök. De vannak olyan örökbefogadók is, akik kimondottan olyan állatot keresnek, akik még senkinek nem kellettek.  Szerencsére egyre kevesebb ilyen van, - hiszen sokan támogatják ily módon állatkertünket.

Alapítványunk azért is rendezi meg minden évben kétszer, tavasszal és ősszel  a nevelőszülők találkozóját, hogy lehetőséget teremtsünk  az állat gondozójával való személyes találkozásra.  A  szülői értekezleten részletes tájékoztatást kaphatnak arról, hogyan is tölti mindennapjait kedvencük. Sok más érdekes program is tarkítja a nevelőszülők napját az Állatkertben, ezzel is szeretnénk megköszönni  támogatásukat, amelyet az állatkerti állatok életkörülményeinek javítására fordítunk.

Minden örökbefogadót szeretettel várunk!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink