Véget ért a Zoolimpia 2018

2018-11-15

Sokszor voltunk már az állatkertben, de még soha nem érezte magát a kisfiam ilyen jól! – Ilyen visszajelzések érkeztek Alapítványunkhoz a Zoolimpia 2018 programunk után. 120 fogyatékkal élő gyermek számára szerveztünk élményterápiás programot, ami idén is szívmelengető élményeket hozott.

 

Már másodszor kaptunk lehetőséget a MOL Új Európa Alapítványtól élményterápiás programok szervezésére.

Idén külön öröm volt, hogy programunkhoz rendkívüli körülmények között érkezett a segítség: a támogató karácsonyi gyűjtési akciójából kaptuk a fedezetet, köszönhetően Lubics Szilvia ultramaratonista sportoló személyes közreműködésének http://www.allatkertialapitvany.hu/megis-lesz-elmenyterapia-az-allatkertben.

A két évvel ezelőtti programot kiegészítve az értelmi fogyatékos, mozgássérült, vak és gyengénlátó gyermekek mellett most autista gyermekeket is bevontunk. A már korábban kialakított, speciális metodikák mellett tehát most az autisták számára is akadálymentesített programot kellett kidolgoznunk az Állatkertben. Nagy kihívás volt, sok-sok tanulsággal.

Mert azt már ismerték zoopedagógusaink, hogyan kell tapintásos élményekben és illatokban gazdag foglalkozásokat vezetni a vak gyermekeknek, miként kell megmozgatni a mozgássérülteket, milyen módszerekkel lehet felkelteni a csökkent értelmi képességű nebulók érdeklődését az élővilág iránt.

Az autista gyermekek speciális problémáinak leküzdésére szolgáló metodikát most kellett megtanulniuk, kidolgozniuk. Köszönhetően az Autista Koordinációs Iroda munkatársainak (Rácz Zsuzsannának és Borsodi Zsófinak) zoopedagógusaink külön „érzékenyítő” tanfolyamon vehettek részt, hogy megérthessék azokat a külső és belső korlátokat, amelyek nehezítik az autista gyermekek mindanapi életét. Így nem csak a gyerekeknek, de a velük foglalkozó, speciális állatkerti kirándulásokat felnőtteknek is különleges élményt adott a Zoolimpia.

Tíz fős csoportokban érkeztek a gyerekek az ősz folyamán.

A három órás állatkerti séta során jutott mindenre idő: ismerkedésre a legérdekesebb állatokkal – némelyüket egész közelről is megnézhették, megtapinthatták -, utazásra az elektromos kisbusszal, különleges sportvetélkedőkre az állati mozgások leutánzásával, mesére és játékra, sőt, egy kis uzsonnára is, a sok-sok élmény átbeszélésére, feldolgozására. A program végén mindenki aranyérmet kapott: hiszen a Zoolimpián mindenki a lehető legjobb képességei szerint teljesített, hűen az Olimpia szellemiségéhez.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink