Vettétek a virtuálist

2021-05-18

Egyik szemünk sír, a másik nevet: nagyon hiányzik a személyes részvétellel megtartott Állatkerti Nevelőszülők Napja, de legalább tudtunk némi kárpótlást nyújtani a tiszteletbeli nevelőszülőknek. Sőt, a facebook oldalunkon azok is belekóstolhattak az eseménybe, akik nem tudtak volna eljönni május 16-án az Állatkertbe.

 

Bár maga az Állatkert már nyitva volt május 16-án, a pandémia miatti óvintézkedések és a belépéshez szükséges védettségi igazolvány meglétét előíró kormányrendelet korlátozása miatt nem rendezhettük meg személyes részvétellel az Állatkerti Nevelőszülők Napját. Így virtuális eseményként hirdettük meg és az online térben próbáltuk meg felidézni azokat a programokat, amelyeket általában meg szoktunk szervezni a májusi és az októberi rendezvényünkön.

A nevelőszülői értekezleteket előre elkészített video-beszámolókkal helyettesítettük, s bár valamennyi állatunk gondozójával nem tudtunk riportot készíteni, az állatkerti újdonságokról így is beszámolhattunk. Bemutathattuk Taikót, az új jegesmedvét, Banut, a perzsa párduc fiút és Bendegúzt, a kispanda hímet, az új vadkutya kölyköket és az óriásvidra család ifjoncait és azt is, hogy mekkorát nőttek az orángután csemeték és a vombat kölyök az elmúlt közel fél évben. A legnagyobb sztár persze Samu, a néhány hete született kis elefánt volt,(a facebook statisztika szerint több mint 170 ezer eléréssel)!

De nagy aktivitást váltott ki a virtuális állomásjátékunk is, közel tízezren pillantottak rá és több száz helyes megfejtést is kaptunk az állatkerti helyszíneken való virtuális bolyongás során feltett kérdésekre. A helyes megfejtői között három örökbefogadási csomagot sorsoltunk ki. A szerencsés nyertesek: Bedi Attila, Takács Dóra és Morvai Mária kiválaszthatják, hogy megyik állatunk tiszteletbeli nevelőszülői lesznek egy éven keresztül).

Óriási siker volt a virtuális tombola: a támogatás-oldalunkra küldött adományokkal lehetett tombolaszelvényt venni, úgy, ha valaki egy-egy falat halat vagy egy kosár banánt adományozott állatainknak, esetleg az elefánt-babamérleg költségeiben segített nekünk. Minden 500 Forintnyi utalás egy tombolajegyet ért, tehát aki többet utalt, az megsokszorozta nyerési esélyeit. A virtuális tombolajátékunk kihirdetése óta összesen 399.000 forintot adományoztatok, amit hálásan köszönünk! És hálásan köszönjük támogatóinknak is, hogy ilyen csodás ajándékokkal segítettek felizzítani az adományozási kedvet. (A nyertesek listáját május 18-i FB posztunkban közöltük).

Tudjuk, hogy a virtuális állatkert látogatás nem pótolja a személyes élményeket, de bizton állíthatjuk, hogy akik követték az FB oldalunkon meghirdetett eseményt, legalább kaptak némi kárpótlást. S kárpótlást nyújt az Állatkert is: a nevelőszülői kártyákon kódolt május 16-i dátumot feloldották, azaz október 31-ig bezárólag egy alkalommal ingyenesen beléphetnek az Állatkertbe az örökbe fogadók.   

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink