Vissza a főoldalra
Ha szeretne híreket kapni a Budapesti Állatkertről, honlapunk újdonságairól, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Név
Email cím


2010-03-02

Szaporulat a vöröshomlokú makiknál

A gorillák és az aranyhasú mangábék után egy harmadik főemlősnél is gyermekáldás volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vöröshomlokú makiknál született kölyök most négy hetes, így már a nagyközönség is láthatja.

Újabb állatkölyköt láthatnak a látogatók a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Szaporulat volt ugyanis a Majomházban bemutatásra kerülő vöröshomlokú makiknál. A Madagaszkár szigetén őshonos állatok még a tavalyi évben érkeztek Budapestre: a két nőstény, Kyra és Kata Angliából, a Kázmér nevű hím pedig a lengyelországi Opole állatkertjéből került a magyar fővárosba.

Az állatokat múlt szeptemberben engedték össze, és úgy tűnik, viszonylag hamar sikerült is összeszokniuk, hiszen február elején a Kata nevű nőstény már világra is hozta az első Budapesten született vöröshomlokú maki kölyköt. Mivel ennél a fajnál négy hónapra tehető a vemhességi idő, a kicsinek néhány héttel azután kellett megfogannia, hogy a felnőtt állatokat összeengedték.

A most egyhónapos kölyökről azt ugyan még nem tudni, hogy milyen nemű, de a közönség már egészen jól láthatja. Az apróság persze ebben a korban leginkább az anyaállat bundájába csimpaszkodva ismerkedik a külvilággal.

A vöröshomlokú maki (Eulemur rufus) Madagaszkár keleti felének partvidéke mentén, illetve a sziget nyugati oldalának néhány magasabban fekvő erdőségében él vadon. A kifejlett állatok 2-2,5 kg súlyúak. Kisebb csoportokban járnak táplálék után, étlapjukon főként levelek, hajtások és gyümölcsök szerepelnek, de megeszik a fakérget is. Különösen kedvelik a magvakat, már csak azért is, mert őshazájukban számos olyan fafaj él, amelynek viszonylag nagyok és táplálóak a magvai.

Nappali állatok, bár a Madagaszkár nyugati felében élő csapatok tagjai a száraz időszakban gyakran csak éjszaka aktívak. A párzási időszak a vadonban általában júniusra esik, az ellésekre pedig szeptember és október hónapokban kerül sor. Az északi félteke állatkertjeiben azonban más időszakban is lehetséges a párzás, illetve az utódok világra jövetele. Ellésenként általában csak egy kölyök születik. A kicsik 4-5 hónapig élnek anyatejen és 2-3 éves korban érik el az ivarérettséget. Élettartamuk 10-15 év, állatkertekben akár 20-25 év is lehet.



Ki a kedvenc állatod?
aranyhasú mangábe
32.3 %
szurikáta
11.4 %
jegesmedve
10.7 %
tapír
10.4 %
elefánt
8.3 %
kispanda
7 %
tigris
6.8 %
oroszlán
6.8 %
zsiráf
6.4 %
Alapítványunk számítógépeinek biztonságát a
garantálja.